Hogy tetszik a második könyv?

2011. október 24., hétfő

25. fejezet: Könyörgök is ha kell

 
/Csak mert Esme szólt, hogy frissíteni kéne... :) Úgy hogy köszi Esme! Csak neked! Itt a friss! :D/

Félix leült az ágyamra, majd elkapta csuklóm, s magához rántott. Kerek perec kinyilvánította mit szeretne. Én pedig csak feküdtem rajta. Meleg mellkasa az enyémhez szorult. Hátamon pihentette kezeit. Csak néztük egymást. Nem szóltunk semmit. Akkor, ott, úgy éreztem, csak mi vagyunk a világon, és senki más. Mindenki, és minden megszűnt létezni. 

Amíg...
- Édesanyád vacsorával várja mindkettőtöket. - nyílt az ajtó, s onnan szólt Hans. Szemeit eltakarta kezével.
- Rendben, megyünk. De nem csináltunk semmi olyat ami miatt... - nem hagyta befejezni a mondatomat.
- A szerelmetek a ti dolgotok, és nem akarom beleütni az orrom. - kaptam a választ. Ezek után köpni nyelni nem tudtam. 

- Ööö... Köszönjük. - nyögtem végül.
- És mielőtt még lemennétek, annyit hogy: Sajnálom! Sajnálom, hogy nem mondtam el előbb ki vagyok, és hogy ezzel összekuszáltam az egész napotokat.
Szólni akartam, már nyitottam a számat is, de Félix megelőzött.:
- Hát, ezzel már egy kicsit elkéstél haver...
- Héj, ebből elég! Több vitát nem tűrök el ma!
- Emily! Félix! Hans! Gyertek! - kiabálta a mama a földszintről.
- Megyünk! - szóltam vissza. - Gyertek, menjünk. Éhes vagyok, ti nem?
- Igazából a reptéren ettem utoljára. - mondta Hans, nekem pedig a földig esett az állam.
- Ti németek igen sokáig bírjátok kaja nélkül. - mondta Félix. - De nehogy félre értsd, nem sértésnek szántam.
- Nem is annak vettem. - nevetett Hans. - De az állításodban van valami. Kibírjuk kaja nélkül, de azt be is pótoljuk.
- Na jó, ezt majd lent folytatjátok! Menjünk!

oOo 

Amint leértünk automatikusan egymással szembe ültünk le Félixszel. A fiúk egymás mellé ültek, a mama pedig mellém. Anya meg is jegyezte.:
- Igen egymásnak valók vagytok! Zsigerből úgy ültetek, hogy lássátok egymást. Apáddal is így volt. - nevetett.

Erre mind röhögni kezdtünk. Jól esett a többiekkel nevetni. Ha sokan vagyunk, jobban érzem magam, de viszont egyedül is nagyon klassz. Félixszel pedig egyenesen Isteni! És ezt ő is tudja. Még most is.
A mama tálalta a vacsit, ami az ő híres-nevezetes, extra paradicsomos Lasagne-ja volt. 

Amikor a mama az én adagomat tette elém, a fülébe súgtam, hogy szeretnék desszertet csinálni.:
- Mama, - súgtam alig hallhatóan. - elkészíthetem a rizs Kochomat, ugye?
Válaszul kaptam egy mosolyt, és egy alig észrevehető bólintást. Amíg a fiúk repetáztak, én hozzákezdtem. 

Figyeltem az időt, és pontosan öt perc alatt készültem el.
Az arcomon húzódó mosolyt észrevéve Félix is elmosolyodott. Mindenki elé letettem egy kistányérnyit a desszertből. 

Amikor szerelmemhez értem, egy apró puszi volt a jutalmam. Anya erre ránk mosolygott. Elpirultam, mire Félix hangosan felkacagott.
- Nagyon finom! - kaptam az újabb dicséretet, de most nem kedvesem szájából, hanem Hanstól.
- Örülök neki. - viszonoztam őszinteségét. 

OoO 

- Megyek megkérdezem anyát jó? - szóltam Félixhez, mert a ekkor mama már bekebelezett három adagot az édességből.
- Rendben, de nem nélkülem. - kaptam a választ. Nem mondhattam nemet, ezért csak forgattam egyet a szememen, és sóhajtottam.
- OK. Menjünk. - egyeztem bele végül. 

Hans a nappaliban nézte a TV-t a mama mellett ülve. Így nem tűnt túl könnyű feladatnak a kérdés. De végül sikerült megoldani.:
- Mama, kérdezhetek valamit? - puhítottam.
- Persze szívem mit szeretnél? - aranyoskodott.
- Esetleg... Lehetne róla szó, hogy... Talán... Megengednéd, hogy... - bénáztam. 

- Esetleg itt aludhatnék ma este? Kérem? - kérdezett helyettem Félix. Meg sem bírtam szólalni - csak bólogattam, mint tacskó az autó hátuljában.
- Ezt nem bírtad kinyögni Emily? Persze Félix. Semmi kifogásom. - válaszolt a mama, tök pozitívan. 

- Még akkor sem, ha Emilyvel egy ágyban teszem? - akart megbizonyosodni Félix.
- Mit? Egy ágyban? Arról nem volt szó! Akkor ki van csukva! - ezt a mondatot hatás szünet követte - Jajj, nehogy elhiggyétek! Csak vicceltem! Egyszer vagytok fiatalok! - mondta, de leintett. 

Félix addig felment az emeletre, én még beszéltem a mamával.:
- Igen, miről szeretnél beszélni? - kérdeztem semmit sejtve.
- Remélem védekeztek Emily!
- Jaj, anya ne már! Mi még nem járunk ott!
- Akkor megnyugodhatok?
- Teljes mértékben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése