/Cseppet csúsztam, elnézést, de már olvashatjátok is...!!! :-D/Még álltunk ott egy darabig, egymást, és a naplementét bámulva, majd besötétedett, s Félix is mocorogni kezdett.:
- A mamád lassan hívni fog, hogy menj vacsorázni. Igaz, hogy te már nem látod az igazi valóm, de attól én még tündér vagyok, és most, hogy megnyugodj elmondom, ugyan úgy megyünk le, ahogy feljöttünk. Rendben?
- Rendben, de csak akkor megyek le veled, ha megígéred, hogy itt vacsizol nálunk. Szeretném, ha több időt töltenél mellettem.
- A nap huszonnégy óráját veled tölteném, ha tehetném. - mondata szíven ütött.
Beleremegtek a lábaim. Meg is inogtam, de kedvesem időben ragadta meg alsó karom, így szerencsére nem lett baleset a vége. Gondolkodóra fogtam magam, és eszembe is ötlött valami.:
- Hát, most megteheted! - mondtam sejtelmesen, miközben hátán fontam össze karjaim, hogy végleg elkerüljem a leesést.
- Ezt meg hogy érted? - hogy megjátszotta-e, vagy nem azt még most sem tudom, de akkor azt hittem tényleg nem érti.
- Úgy értem, hogy pontosan fél tízkor jöttél át, nem? - faggattam.
- De, igen, és már akkor is gyönyörű voltál. - bókolt.
- Köszönöm, de most az a lényeg, hogy ha ma fél tízkor jöttél át, és holnap reggel fél tízkor mész el, az kereken 24 óra velem töltött idő lesz. - magyaráztam.
- Nem csak szép, de okos is. - dicsérgetett. - De édesanyád soha nem fogja megengedni, hogy itt maradjak éjszakára is. Elég neki Hans. - ellenkezett.
- Héj! Bízom a saját mamámban. Rendben? Meg fogja engedni, csak a megfelelő ráhatást kell alkalmazni. - bizonygattam állításom.
- Miért beszélsz rejtvényekben? - mosolygott egyet, ami megnyugtatott, hogy nem idegesítem.
- Nem érted, mert nem voltál velem eleget. Még. - mosolyogtam vissza.
- Igaz. De akkor magyarázz kérlek!
- OK. Ha elkészítem vacsora után a híres öt-perces rizs Kochomat, a mama biztosan bedobja a törülközőt. - magyaráztam frappáns kis tervem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen ravasz vagy. - mondta.
- Hidd el, sok mindent nem tudsz még rólam.
- Ezért vagyok itt, hogy jobban megismerjelek.
- Tényleg, megismerés, te mikor akarsz engem bemutatni a szüleidnek? - gondolkodtam talán kicsit túl hangosan is.
- Annak is eljön az ideje. De most várj, had szóljak haza, hogy ma nem otthon alszom. Ha megengeded. - magyarázta.
- Én ne engedném?
Majd mély lélegzetet vett, lehunyta szemeit, és arcvonásai hirtelen kisimultak. Látni lehetett rajta, hogy koncentrál valamire. Én ugyan tudtam mire, de aki csak kívülről látja, lehet azt hiszi, fáj neki valami. Pár pillanat múlva bohókásan felemelte egyik szemhéját, és rám bámult vele. Majd elmosolyodott. Hátrébb léptem, hogy a derekamra tehessem a kezem. Durcásan álltam előtte, de ő még mindig csak mosolygott rám, bár szemei már nyitva voltak.
Majd egy hirtelen mozdulattal elkapta a csípőmet, s a következő pillanatban már a szobám padlója felett lebegtünk. Síri csend övezett bennünket, bár hallatszott sietősen dübörgő szívem dobbanása. Felhőtlen pillanatunknak Félix vetett véget. Újra éreztem a talajt a lábam alatt. Rossz érzés volt ismét a földön állni. Meg is inogtam, de nem annyira mint fent a tetőn.
- Jól vagy? - aggodalmaskodott, mint mindig.
- Persze, csak nem igazán bírom ezt a gyors szint váltást. - vallottam
Átölelt, s apró csókot nyomott homlokomra. Régen éreztem már, de most ismét kirázott a hideg.
Félix is észrevette.:
- Élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rád.
- Tudom, én is élvezem. - mosolyogtam. Jól esett megint bizseregni. Ilyenkor olyan volt, mintha Félix a lelkemet simogatta volna egy tollpihével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése