/Időben, egy bizonyos haveromnak... olvass, és akkor mond hogy jó vagyok! :)/Amint felmentem a szobámba, nem találtam senkit, csak egy sárga papír fecnit, az ágyam melletti falra ragasztva. Kézzel írott szöveg állt rajta.:
Elmentem a cuccomért. Öt perc és itt vagyok! Addig beszélj Hans-szal! Ígérem, itt leszek, mire végzel! Örökké szertelek! Csókol: Félix
Égre emeltem a szemem, majd lementem a nappaliba, remélve, még ott találom a vendégünket.
De legnagyobb meglepetésemre, csak a mama ült a kanapén, és a TV-t bámulta álmoskás tekintettel. Amint meglátott maga mellett, rám nézett, és egyből kombinálni kezdett.:
- Na mi az, a lovagod hazament? – kérdezte cinikusan.
- Jaj, nem dehogy fent vár! – hazudtam könnyedén a saját anyámnak.
- Aha persze! Akkor te miért vagy lent? – kérdezősködött, szinte ordítva, hisztérikus hangnemben. – Nem bírod elviselni, hogy faképnél hagytak! Igaz? – folytatta.
- Te miről beszélsz mama? – kérdeztem, és csak akkor vettem észre a poharat, a dohányzóasztal szélén. Vékony csíkban, aranysárga folyadék csillogott az alján.
A mama az én örömöm láttán inni kezdett. Hát ez fantasztikus! – beszéltem a fejemben.
Nem elég, hogy a legeslegjobb barátnőm, a héten halt meg, és a pasija a nyakamon maradt, mellesleg az én pasim sem piskóta, most meg ez. Lassacskán úgy érzem, hogy én vagyok a felnőtt a házban, és nem a mama. Ilyen felelőtlenséget!
Nem is csoda, hogy szegény Hans az emeleten van, és nem itt a mamával. Biztos halálra szekálta szegény srácot! – agyaltam tovább.
Megfogtam a poharat, és azzal a lendülettel, elindultam a konyha felé. A mama
nyafogva szólt utánam.: - Héj! Még csak négy olyan pohárral ittam! – nyígta, mint egy kétéves kislány, akitől elvették a nyalókáját.
- Mi az, hogy még csak négy pohárral? Annyi nem volt elég? Nézd így is melyen állapotban vagy! – szóltam rá, szinte kiabálva.
Azzal elmostam a poharat, és az összes Wiskey-t, amit az italszekrényben találtam, jól eldugtam. Bár tudtam, hogy a mama nincs olyan állapotban, hogy eljusson az italszekrényig, jobb volt elővigyázatosnak lenni.
Teljes nyugalommal visszasétáltam a nappaliba, majd nagyot sóhajtva a mama hóna alá nyúltam, és támogatva felkísértem a szobájába.
Mihelyt ki tudta venni az ágya alakját, ledőlt rá. Még azt sem engedte, hogy kitegyem az ágyneműjét. Az egész napi ruhájában, befeküdt az ágyba, és magára húzta a takarót.
Mellé ültem, és a tőlem telhető legnyugodtabb hangon szóltam hozzá.:
- Jobban vagy anyu?
- Igen, valamennyivel. Jobb így vízszintben... - nyögte.
- Aludnod kéne. Majd én elpakolok a konyhában. Csak pihenj nyugodtan. - ajánlottam fel készségesen.
- Köszönöm. - lehelte, majd amikor felálltam mellőle, utánam kapott - De még mielőtt lemennél. Eszembe jutott, milyen lesz a jövőd Félix mellett...
- Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenül.
- Úgy szívem, hogy láttalak titeket, mit családot. Kék szemű, fekete hajú kisfiú szaladgált mellettetek, míg ti sétáltatok valami réten... - ásította.
- Jaj mama, aludnod kéne. - legyintettem.
- Jól van, jó éjt. - nyögte még, aztán az oldalára fordult, és elaludt.
/Csak mert Esme szólt, hogy frissíteni kéne... :) Úgy hogy köszi Esme! Csak neked! Itt a friss! :D/