/Időben! :) , bár úgy sem olvassa senki, szóval... :,( /Lekuporodtam a kanapéra, és elkezdtem majszolni a vacsorám. A mama finoman mellém huppant. ,,Mindig is irigyeltem a kecsességét."-nagyjából ennyi időm volt a gondolatmenetemre, mert a mama már kezdte is.:
- Figyelj Emily! Tudom, milyen nehéz most neked.
A legjobb barátnőd elköltözött, most szembesülsz a tested apró változásaival, és...
Na ennyi elég volt.:
- Öhh... OK mama. Azt hiszem felfogtam a dolgot. Nehéz nekem, ja. De ezt ki tudhatja jobban nálam? És légyszi ne tetőzzük a dolgot az intim cuccal jó?-törtem ki.
- Rendben semmi ,,intim cucc". De Emily, remélem tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Legyen az ,,intim cucc", vagy bármi más. -az utolsó szavakat úgy ejtette ki, hogy érezni lehetett a hangján, a könnyeivel küszködik.
- Rendben mama. Én is szeretlek.- ezeket már kevésbé ingerülten mondtam, mert ekkor már jól voltam lakva.
- Figyelj, mi lenne, ha most elmennék zuhanyozni, aztán maratoni Vámpírnaplók részekkel ünnepelnénk?
- Jól van! De szaladj! Igyekezz, mert nem fogok órákat várni rád! -szólt még utánam, de az utolsó szavakra már a szobám ajtajából kiabáltam vissza.:
- Jól van! Jól van! 5 perc elég! Mérd az időt!
Körülbelül 4 perc múlva készen is voltam, de elfelejtettem fogat mosni. Azt is gyorsan elintéztem, majd rohantam is le anyához. Már be volt indítva a DVD lejátszó, a mama pedig éppen akkor tette be a diszket. A mikró éles csengetéssel jelezte, hogy már a pop-corn is készen áll az estére. Melegséggel töltött el a vajas-pop-corn illata, ahogy kiemeltem a forró zacskót a sütőből. Kiöntöttem a tálba, és már hallottam is a nyitómondatot. Minden rész így kezdődött (az első évadban). Ahogy meghallottam a
mamával együtt elkezdtük mormolni.:
- ,,Az előző évszázadban titokban éltem. Mostanáig. Tudom hogy kockázatos, de meg kell őt ismernem. ..."
A mamival együtt kezdtünk kacagni. Ő már hamarabb lezuhanyzott, és ráadásul az egyforma toppos-shortos pizsink volt rajtunk. A mamáé piros, az enyém kék.
Igazából én akartam a pirosat, de azt mondta, a kék jobban illik hozzám, mert szűziesebb,vagy mi!?
Ahogy Stefan szenvedő arckifejezését bámultuk a plazmán, a sok
párna, és pop-corn között, a mama odaült mellém, és átölelt.
- Tudod jó, hogy nem olyan vagy mint a többi korod-béli.
Az egyik munkatársam lánya, hozzá sem szól a mamájához, vagy ha igen, akkor is csak letolja, amiért nem vett neki körömlakkot. - mondta a mama és az arca szomorúvá torzult.
- Mama, én nem ilyen vagyok. És mellesleg, lassan a legjobb
barátnőm leszel, nem csak a mamám. - mondtam ki hangosan is az igazságot. Igazából, én is csak akkor szembesültem vele, hogy a saját mamám a legjobb barátnőm. De ez egyáltalán nem zavart, mert szerettem őt, és mivel a lány vagyok, így sok mindenben hasonlítunk.
- Szeretlek Emily! - és legördült egy könnycsepp. Senki sem látta csak én. A mamát már sokszor láttam sírni, de ez most nem olyan sírás volt. Ez az egy, az őszinte szeretet miatt volt.
- Én is szeretlek mama! - mondtam, és letöröltem a könnycseppet.
Valamikor fél egy-felé volt vége az első évadnak, és aztán azt mondtuk, elmegyünk aludni. Így is történt, viszont elkezdett szakadni az eső. Villámlott meg minden, és köztudott, hogy én
halálosan félek a villámlástól, tehát átbotorkáltam a mama ágyába. Ő már aludt, de sajna felébresztettem. Pedig úgy terveztem, hogy még mielőtt észrevenne, vissza megyek az ágyamba. De ez nem sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése