/Kicsit késve, de még időben!:D/Amikor Félix végre elengedett, örömmel néztem, hogy az Ő arca is ugyan úgy ki van pirulva.
Onnan tudtam, hogy az enyém is az, hogy megszólalt:
- Kipirultál! Jól vagy? – aggodalmaskodott, mint mindig. – Biztosan a kéj.
Aztán jóízűen felkacagott. Olyan jól esett hallani, ahogy önfeledten nevet, hogy én is elnevettem magam. Pár napja a híradóban azt mondták, hogy a kacagás mindent megold.
És hogy megmentette egy ember életét is. A nevetés jó dolog. Összehozza az embereket.
Akkor is éppen nevettem, amikor először kérdezte meg Félix, hogy ebédelünk-e együtt.
Most pedig itt áll mellettem, és csak engem akar.
- Be kell mennem, ha még ma be akarjuk fejezni a leckét. Siess fel! – súgtam az utolsó, mondatott a fülébe. De mivel kicsit előrébb kellett hajolnom, hogy elég közel kerüljön a szám a füléhez, ezért lábujjhegyre kellett állnom, ami azt eredményezte, hogy kibiccentem az egyensúlyomból. Így majdnem letepertem szegény Félixet, de mielőtt ez megtörtént volna,
Ő elkapott, és megtámasztott. Kikecmeregtem a karjaiból. Eléggé nehéz feladat volt, de segítséget is kaptam. Elindultam befelé. Már
az ajtónk előtt álltam, de még éreztem, Félix égetően méregető tekintetét a hátamon, illetve kicsit lejjebb is… Boldogsággal és egyben hévvel töltött el, hogy nem csak engem izgat, ha mellettem, van, hanem őt is az én jelenlétem. Beléptem a házba, és már hallottam is a mama lépteit, lefelé a lépcsőn.
- Emily Hanna Morgen! Te meg mi a jó eget csinálsz, ezzel a fiúval?!
A mama szépen, kifinomult lassúsággal ejtette az összes szót, hogy egyáltalán eljusson a tudatomig, amit mond.
- Járok vele, mama. – mondtam annyira tisztelettudóan, amennyire azt a helyzet engedte.
- Te csak ne feleselj velem! – ekkor már a kanapénkon ült, törökülésben, és karba tett kézzel.
- Mi az, hogy a házunk előtt csókolózol egy fiúval, a szomszédok szeme láttára? – vetette oda most már határozottan nyugodtabb hangnemben.
- Mama, figyelj, szeretem őt. És ha a szomszédok nézni akarják, ahogyan csókolgatom Félixet, hát nézzék! Nem fogok át menni Mr.Kylehoz, hogy legyen szíves, csukja be a szemét, amíg dobok egy puszit a szerelmemnek. – nagyon hangosan dobbantva a lábammal, felmásztam az emeletre, és amilyen hangosan csak tudtam, becsaptam az ajtót magam mögött. De még hallottam, ahogy a mama azt kiabálja utánam:
- Örülök, hogy megéled a szerelmet! Nagyon szép dolog!
Szegény mama eléggé el van keseredve, mióta a papával elváltak. Azóta nem is volt pasija.
De örül, és ezt jó hallani. Körül belül ennyi időm volt, hogy ezt a gondolatmenetet lefuttassam az agyamban, mert hallottam egy ismerős hangot, a hátam mögül. Nekem szólt.:
- Emily! Miért kellett ekkora ügyet csinálni ebből?- kezdte korholóan, de tudtam, hogy nem gondolta komolyan.
- Szállj le az ágyamról! – vágtam vissza.
- Nem akarod hogy itt legyek? –kérdezte elhaló hangon.
- Nem. –feleltem. Ekkor már előtte álltam, és kezeimet a csípője körül, a hátán összekulcsolva nyugtattam. – Azt nem akarom,
hogy elmenj!
Egyetlen mozdulattal az ágyon voltunk. Félix alattam feküdt, és észre sem vettem, mikor kezdtünk el csókolózni, de ugyancsak egyetlen mozdulattal eltoltam magamtól, és megtámaszkodtam a feje mellett az ágyon. –Tanulnunk kell! – szóltam rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése