Az óra vége felé jártunk már, amikor Ms. Judy azt mondta, ki kell mennie és elhagyta a termet. Akkor mindenki egy csapásra elkezdett beszélni, mintha végig ezt várták volna. Ez általában így megy az osztályomban. A lányok elkezdenek pletykálni, a fiúk a fociról és a rugbyről beszélgetnek. Én meg csak ülök és hallgatom a sok sületlenséget, amit a lányok fecsegnek mellettem. De ez most másként volt. Mindenki oda fordult hozzám, aki csak az osztályban ült.
- Mióta jársz vele?
- Jól csókol?
- Meg volt az első csókotok?
- Hol volt az első randitok? : záporoztak a kérdések felém, amikor Vero felállt a székéből, és lassan odasétált hozzám.
- Hagyjátok békén! Semmi közötök nincs hozzá. – védett meg Vero, a lándzsaként bökdöső kérdésektől. Ekkor megszólalt a csengő. Mindenki kiözönlött a teremből, kivéve Verot és engem. A fekete démon, angyalian közeledett hozzám. Igazából nem tudtam mit is tehetnék, ezért elgondolkodtam rajta mit mondjak, de ami először eszembe jutott, az ki is csúszott a számon:
- Köszönöm hogy megvédtél. – mondtam ki.
- Ugyan már, - szólt most már felém fordulva - mostantól te is a családhoz tartozol.
- Hát te is tudod? – kérdeztem meglepve, pedig belül nagyon is jól tudtam hogy Vero minden mozdulatát lesi az öccsének.
- Persze hogy tudom. Félix naplót ír. És amúgy is facebook-on átállította ,,házasra”
a kapcsolatprofilját. – és miközben ezeket, a szavakat kimondta, majd megfulladt a nevetéstől.
- És amúgy veled mi újság?- érdeklődtem finoman. –Hogy van Josh?
Josh Veroniká fiúja. Mint már említettem a suli leghelyesebb sráca.
-Uhh… Hát nem éppen állunk kapcsolatunk csúcspontján. Finoman szólva.
Mosoly szünet. Hhh…- majd sóhajtott egyet, ami nekem kicsit gondterheltnek hangzott.
- Elmondtad neki?- kíváncsiskodtam tovább, de most már egy cseppet sem fogtam vissza magam.
- Ő is az! – mondta kicsit felhúzva az egyik szemöldökét. Szerintem eléggé meglepte, hogy nem tudtam, Josh ügyéről.
- Tényleg?- kérdeztem vissza hökkenten .- Nem is tudtam.
Majd hatalmas csönd következett, amit a torkunkból egyszerre feltörő kacagás tört meg.
Ott voltunk. Mind a ketten, amikor Félix belépett a terembe, majd ő is elkezdett kacagni velünk. Nem tudtam miért nevet, ezért megkérdeztem.:
- Félix , te meg mit nevetsz?
- Titeket. Hogy milyen jól szórakoztok ketten. Na pipa.
- Ugyan milyen ,,pipa”?- kérdezte Veroniká, bár ezt a kérdést nekem kellett volna feltennem, mert van egy olyan érzésem, hogy ez engem jobban érdekelt.
- Hát pipa. Pipa, mint Vero és te a listámon már pipa. Most már csak az van, hogy Raff és te.
