3. fejezet: Fura kérdések

Nagyjából fél órás lehetett az út, de igazából észre sem vettem. Félix mindig mutatott valamit vagy az út egyik vagy az út másik oldalán. Először egy pajtára mutatott az út bal oldalán, és azt mondta:
- Az a mi pajtánk apám vette még 1989-ben. Apu akkor még csak 16 volt. Egy könyvesboltban dolgozott. De ez már régen volt. - folytatta és visszarévedt a múltból. – Voltál már a Stonehange - nél? - kérdezte.

 – Hát  Igazából még nem, de láttam már képeken és videókon. – feleltem. A válaszomon elkezdett kacagni. Igazából nem sértődtem meg rá, de úgy tettem mintha igen:
- Jól van, gúnyolj csak ki nyugodtan, nem tehetek róla hogy, a mamának lejárt a jogosítványa, és nem újítatta meg azóta. Igen szerettem volna eljönni, de nem tudtam, mert mint mondtam a mama most jogosítványképtelen, egyedül, busszal meg nem engedett el. Ezen nem tudom mi olyan nevetséges, de komolyan. – színleltem.

 Erre elkezdett mentegetőzni meg bocsánatokat kérni:
- Ne haragudj. Nem azon nevettem. Bocsánat.
- Nem, akkor min? – Vágtam vissza, jól alakítva a szerepemet.
- Csak azon ahogy mondtad. Tudod a hangsúlyon. – Mondta és tényleg megbánó arckifejezésre váltottak a vonásai.

- De  jó színésznő vagyok. Most komolyan, tényleg bevetted?
- Haha, nagyon vicces volt, és igen tényleg bevettem.
- Jól van nem csinálok ilyet többet, ha legközelebb nem nevetsz ki. - alkudoztam.
- Jól van, megbocsátok. – mondta és hátrafordult. – Gyere, hajolj közelebb! – mondta.
Előrébb hajoltam és megpuszilta az arcomat. Szokás szerint beleborzongtam, de most kifejezetten jól esett.

Amikor oda értünk, levett egy piknik kosarat a robogó hátsó részéről. Furcsa volt, mert észre sem vettem hogy, ott van a hátam mögött. Aztán leterített egy kis pokrócot, és azt mondta:
- Ülj le kérlek mutatni szeretnék valamit.
Leültem, Ő pedig levette azt a lélegzetelállítóan szexis bőrdzsekit, ami rásimult az egész felsőtestére. Az ing ami alatta volt ugyan olyan mintájú volt mint a ruhám. Nagyon meglepődtem.
- Ezt meg honnan tudtad? – kérdeztem, igazán véletlenül, mert csak úgy kicsúszott a számon.

- Nem tudtam, - szabadkozott – a színe miatt vettem fel.
- Azért mert te minden randira feketében mész ugye? – mondtam, mert ismét nem tudtam parancsolni a számnak.
- Randira? – kérdezte meglepődve. Elsápadtam, aztán kivörösödtem. ,,Ez nem egy randi?” – kérdeztem magamtól.
- Miért ez nem egy randi? – kérdeztem ismét, de most már hangosan.
- De, de az. Látod én is jó színész vagyok. – mondta és elkezdett tiszta szívből kacagni.  Nem tudtam, hogy most nevessek vagy ne.