2. fejezet: A találka

/ Bocsi, hogy ilyen későn, de tanulni is kell valamikor! :-) / 

 / Shila, Emily anyukája /

Az egyik gyerekkori videómat nézte és azon nevetgélt, ahogy gügyögtem még az első szülinapom előtt egy héttel. Mellesleg Március 16.-án születtem. És már csak két hét van addig. Nem tudom, mit kapok anyutól, de remélem azt, amit kértem (egy elektronikus rajzpadot). Nagyon szeretek különböző csodalényeket rajzolni, és a rajztanár Ms.Jenifer azt mondta, van is hozzá tehetségem.

Na de mindegy térjünk vissza anyuhoz. Kivettem a kazit a lejátszóból és elmondtam neki a Félixszel való randimat a Stonehange - nél.
Aztán nagyon megörültem, mert anyu is rábólintott a dologra. Szóval majd még ki kellett találnom, hogy mit vegyek fel, és meg kellett kérdeznem Félixet, hogy vigyek-e valamit a piknikre.

Eljött a péntek és majd kiugrott a szívem, amikor Félix az ebédlő előtt megint adott egy puszit az arcomra. Ismét ketten ebédeltünk de most a mesebeli lényekről beszélgettünk. Kifejezetten a tündérekről:
 - Te hiszel a tündérekben? – kérdezte Félix és az a lélegzet elállító mosoly lefagyott az arcáról, miközben feltette a kérdést.

 - Igen, de miért kérdezed? – válaszoltam.
 - Csak, azért mert én is hiszek bennük. – és a mosoly halványabban ugyan, mint az előbb de visszatért az arcára.
Az ebéd után megint elkísért az osztályteremig és azt mondta:
- Remélem délutánig, nem gondolod meg magad! Háromra érted megyek!
És ismét kaptam egy puszit, amibe, mint mindig beleborzongtam. Aztán elment.

Bár az utolsó mondatát nem nagyon értettem, hiszen nem tudta hol lakok, és mióta a szüleim elváltak anyu levédette az adatainkat a rendőrségen így a neten sem tudta megnézni, hogy hol lakok. Nem tudom biztos, megkérdezte Verotól. Vagy a tanárnőtől. Mind egy az a lényeg, hogy még húsz perc volt az érkezéséig,és nem tudtam mit vegyek fel.

Pár perc volt még háromig, én pedig nem tudtam dönteni a fekete kék és sárga pöttyös ruhám és a lila rózsaszín masnis között. Felvettem a feketét és már ott is volt a házunk előtt egy robogóval:

- Szia Emily! – mondta és elmosolyodott.
- Szia!
- Indulhatunk? – kérdezte és végignézett rajtam.
- Mi az? Nem tetszem? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Épp ellenkezőleg, ami azt illeti gyönyörű vagy. – mondta és egy huncut fény csillant meg a szemében.
- Köszönöm! – mondtam. – Akkor menjünk!
- Rendben. – és bólintott. A haja, a szemébe hullott aztán egy finom mozdulattal hátra seperte. Becsuktam az ajtót, és lementem a robogóhoz. Félix ismét puszit nyomott az arcomra mint mindig. És elindultunk.