4. fejezet: Egy hatalmas titok

/Bocsi a csúszásért, de jó okom volt rá! :)/

A pokrócot az egyik hatalmas kő mögé terítette, így pont árnyékban voltunk.
A táj nyugodt volt és gyönyörű. A nagy kövek az őskort idézték, de érezted, hogy a 21. században vagy. Amikor elkezdtem nevetni, odajött hozzám és felállított.Átkarolt és azt mondta:
- Ha nem lenne randi, nem mondanám, hogy nagyon tetszel nekem, és utána nem csókolnálak meg. Nagyon tetszel nekem.

Azt akartam mondani, hogy ,,te is tetszel nekem" de már nem volt rá se időm se módom. Gyönyörű telt cseresznyeszín ajkait az én számhoz érintette. Ajkaimat becézgette még egy kis ideig, és aztán leültetett a pokrócra. Ő is leült mellém aztán addig fészkelődtem, míg belemásztam az ölébe
- Tudom, hogy ez neked korai még de kérdezni akarok tőled valamit. – mondta és meg fogta az arcomat egyik kézével és simogatni kezdett.

- Had halljam. – mondtam válaszul. – Csak nem lehet olyan korai, ha már most megkérdezed.
- Ugye hiszel a tündérekben? – kérdezte ugyan azzal a hangnemmel, mint a suliban.
- Igen de ezt már egyszer kérdezted. – világosítottam fel.
- Emily, most készülök elmondani neked életem legnagyobb titkát. – mondta és én megijedtem.
- Igen, és mi lenne az? – kérdeztem.

- Én tündér vagyok. - mondta a legnagyobb komolysággal, amit eddig életemben láttam. Nem tudtam megszólalni. Egy hang sem jött ki a torkomon. Talán jobb is volt így, mert ha lett volna hangom biztos ilyeneket, mondtam volna: ,,Te megőrültél?A tündérek apró, pici lények, hegyes füllel meg minden.”

- Megmutatom. – szólalt meg végül ő.
- Jó. – mondtam nyugodtan.
Aztán segített felállni és ő is felállt. Kilépett a hatalmas kő árnyékából, és nem tudtam, mi történik velem, amikor ránéztem. Egyszerűen, muszáj voltam becsukni a szemem, akaratom ellenére is csukva tartottam a szemeim.

Hirtelen eltűnt a nyomás és ki tudtam nyitni a szemem. Ránéztem Félixre,
és láttam őt, mint tündér. Hosszú, fehér szárnyakkal, levélmintás zöld ingben,
méregzöld  bőrnadrágban, lakkcipőben, hegyes füllel, csillogó kék szemekkel. Nem hittem el, azt hittem csak bebeszéltem magamnak az egészet, és most már képzelődőm is.

 De aztán Félix elmondta az egészet:
- Most, hogy megcsókoltalak, tündérlátásod van, ami azt jelenti, hogy ha egy tündér kiáll a napfénybe, látod őt, mint tündért.
- És ez örökké tart majd? – kérdeztem.
- Ha nem szeretnéd nem tart örökké, de akkor meg kell kérnünk a Merkúrókat,
hogy vegyék el a tündérlátásod. – monda és fájdalmasra változott arckifejezése.